Kulcsfontosságú üzenetek

• Általánosságban elmondható, hogy egyik beavatkozás sem javította megbízhatóan a gyermekek tompalátás-kezelésének (különösen a szemtapaszolás) pontos betartását. A vizsgált beavatkozások a látás vagy a mélységérzékelés (a dolgok távolságának megítélése vagy a „3 dimenziós látás”) javulására sem mutattak bizonyítékot.

• A kezelésekhez való hozzáférés akadályai befolyásolhatják, hogy a gyermekek és hozzátartozóik mennyire tudják hatékonyan végrehajtani a tompalátás kezelését.

• Szükség van strukturáltabb módszerekre a terápia betartásának nyomon követésére, valamint a kezelési tervek követésére, a látásra és a mélységérzékelésre vonatkozó eredmények következetesebbé tételére.

Mit takar a tompalátás kifejezés?

A tompalátás a korai életkorban bekövetkező rendellenes látásfejlődés okozta látáscsökkenés. Ez azt eredményezi, hogy a gyermek még megfelelő szemüveg vagy kontaktlencse viselése mellett sem lát jól az egyik, vagy ritkább esetben mindkét szemével. Ezt a szülők és a hozzátartozók néha „lusta szemnek” is nevezik.

Mit akartunk megtudni?

Az adherencia (betartás) azt jelenti, hogy az elvégzett kezelés mennyisége mennyire felel meg az egészségügyi szolgáltató által előírt mennyiségnek. A pontos betartást lehet szubjektíven (pl. naplóval) vagy objektíven (pl. a bőrrel való hőmérsékletérintkezés érzékelésével) mérni. A kezelés betartásának akadályai közé tartozik például a kezelés megértése, az idő, a közlekedés, valamint a kezelés vagy az orvosi vizsgálatok elérhetősége vagy költsége. Azt szerettük volna megtudni, hogy a tompalátás-kezelés pontos betartásának javítására alkalmazott módszerek sikeresek voltak-e, és hogy okoztak-e bármilyen káros hatást. Az egyik szemen jelentkező tompalátás esetén a kezelés gyakran a jobban látó szem letapaszolásából (lefedéséből vagy blokkolásából) áll. Ez nehéz lehet a gyermekek és hozzátartozóik számára. Az általunk vizsgált módszerek és beavatkozások magukban foglalták a viselkedési, a digitális (azaz technológiai vagy elektronikus, mint például videójátékok vagy műsorok nézése), valamint a különböző tapaszolási megközelítéseket.

Hogyan jártunk el?

Olyan tanulmányokat kerestünk, amelyek a következőket vizsgálták: 1) egy vagy több viselkedési beavatkozás, például oktató rajzfilmek és sms-ben küldött emlékeztetők; 2) digitális ösztönző beavatkozások, például videók vagy videójátékok; vagy 3) különböző típusú tapaszok, például LCD-szemüveg vagy különböző anyagú tapaszok használata, összehasonlítva a standard ellátással vagy beavatkozás hiányával (azaz nem alkalmaztak beavatkozást az adherencia javítására).

Mit találtunk?

Megállapítottuk, hogy a legtöbb módszer, amellyel a kutatók megpróbálták növelni az adherenciát, nem különbözött egymástól. A bizonyítékok bizonytalanok voltak, ezért nem tudtunk olyan következtetéseket levonni, hogy bármelyik megközelítés jobb lenne, mint bármelyik másik.

Mik a bizonyítékok korlátai?

Kevés tanulmány használt objektív eszközöket az adherencia mérésére. Számos jellemző és hatásmutató, mint például a tompalátás súlyossága, az adherencia monitorozásának módszere, valamint az utánkövetés időtartama tekintetében széleskörű eltérések mutatkoztak a kutatásokban, ami befolyásolta a bizonyíték megbízhatóságába vetett bizalmunkat. Az adherenciával kapcsolatos számos kimenetelről nem minden vizsgálatban számoltak be, és a relatív változások klinikai jelentősége ezekben a kimenetekben betegenként eltérő lehet. Kevés tanulmány vizsgálta vagy számolt be az ártalmakról és az egyenlőséggel, inkluzivitással kapcsolatos tényezőkről, mint például a társadalmi-gazdasági státusz vagy a gondozók képzettsége, miközben a jelentési formátum sem volt egységes.

Mennyire naprakészek ezek a bizonyítékok?

A bizonyítékok 2024. május 24-ig naprakészek.