Ez egy kutatási összefoglaló, amely a sebészeti és konzervatív eljárások eredményeit hasonlítja össze a váll acromioclavicularis ízületi ficamának kezelésénél.

Háttér

Az acromioclavicularis ízület a váll felső részén elhelyezkedő, a kulcscsont és a vállcsúcs (a lapocka egy nyúlványa, amely a váll csúcsán helyezkedik el) közötti ízület. Az acromioclavicularis ízület ficama („leszakadt váll”) egyike a sportolóknál leggyakrabban előforduló vállsérüléseknek. Ez kerékpárosoknál és olyan kontakt sportolóknál gyakori, mint például a focisták, a bokszolók és a harcművészeteket űzők. A ficam jellemzően olyan fiatal férfiaknál fordul elő, akik elesnek, és közvetlen ütést szenvednek a váll felső részénél. A legtöbb acromioclavicularis ficamot műtét nélkül kezelik, különösen azokat, melyeknél a csontok nem távolodnak el nagy mértékben. A nem műtéti, vagyis konzervatív kezelés elsősorban a kar rögzítését jelenti. Súlyosabb ficam esetében azonban a konzervatív kezelés sokszor kevésbé eredményes. A műtéti kezelések magukban foglalják az ízületi részek reponálását (visszahelyezését), valamint az elszakadt szalagok helyreállítását vagy rekonstrukcióját.

A keresés eredményei

Orvosi adatbázisokban 2019 júniusáig bezárólag kerestünk, és hat vizsgálatot vettünk figyelembe 357, főként fiatal férfi résztvevővel. Valamennyi vizsgálatban a műtéti rögzítést (amely során csavarokat, lemezeket, szegeket vagy más eszközöket használtak a kificamodott ízület stabilizálására) hasonlították össze egy konzervatív módszerrel (immobilizáció háromféle vállrögzítő kendő egyikével vagy speciálisan kialakított sínnel). Minden vizsgálatban a műtét után a kart egy vállrögzítő kendővel vagy hasonló eszközzel meg is támasztották. Amely tanulmányokban jelezték, ott mindkét csoport gyógytorna alapú rehabilitációban részesült.

Főbb eredmények

Megállapítottuk, hogy a műtét a konzervatív kezeléshez képest egy év után nem feltétlenül javítja a váll funkcióját, a korábbi tevékenységekhez (sport és munka) való visszatérést, vagy az életminőséget. Bizonyítékot találtunk arra, hogy hat héttel a kezelés után ezek a hatásmutatók a konzervatív kezelés esetén lehetnek jobbak, ami a gyorsabb gyógyulást jelzi. Nem egyértelmű, hogy van-e különbség egy évvel a kezelés után a műtéti és a konzervatív beavatkozások között a fájdalommal és a kezelés sikertelenségével (amely általában másodlagos műtétet eredményez) kapcsolatban, illetve arra vonatkozóan, hogy a betegek elégedetlenek-e a válluk külső megjelenésével. Az áttekintés szerint a műtéti csoportban több szövődmény fordult elő. Ezek főként a műtéti eszközökkel vagy a műtétből eredő fertőzésekkel voltak kapcsolatban. Ezzel szemben a konzervatívan kezelt csoportban a szövődmények elsősorban a kellemetlen érzésekre korlátozódtak. Az ilyen szövődmények kockázata a hat tanulmányban különböző volt, és valószínűleg az alkalmazott műtét típusától függ. A műtéti szövődmények gyakoribbak voltak a régebbi vizsgálatokban, amelyekben olyan műtéttípusokat alkalmaztak, amelyeket ma már ritkán használnak.

A bizonyítékok minősége

Mind a hat tanulmányban voltak hiányosságok, amelyek befolyásolhatják az eredmények megbízhatóságát. Minden hatásmutatóhoz tartozó bizonyítékot alacsony vagy nagyon alacsony minőségűnek ítéltünk.

Következtetések

Az alacsony minőségű bizonyítékok azt mutatják, hogy felnőtteknél előforduló acromioclaviculáris ficam esetén a műtét nem feltétlenül nyújt előnyt a konzervatív kezeléshez képest egy év elteltével. További jó minőségű vizsgálatok segíthetnek ezt a bizonytalanságot feloldani, és módosítani ezeket a következtetéseket.