Antivirális kezelés Bell-féle bénulás kezelésére

A tanulmány kérdése

Áttekintettük a vírusellenes terápia (kifejezetten a vírusfertőzések kezelésére használt gyógyszerek) önmagában vagy más terápiával kombinált, a Bell-féle bénulásra gyakorolt hatásával kapcsolatos bizonyítékokat. Ebben a frissített áttekintésben a vírusellenes gyógyszerekkel és kortikoszteroidokkal (a gyulladás csökkentésére használt gyógyszerek) kombinált terápiára összpontosítottunk, mivel már erős bizonyíték van arra, hogy a kortikoszteroidok csökkenthetik a Bell-féle bénulásból való részleges gyógyulás arányát.

Háttér

A Bell-féle bénulás az arcideg betegsége, amely az arc egyik oldalának bénulását okozza. Egyes tanulmányok azt feltételezték, hogy ugyanazok a vírusfertőzések okozzák, mint a herpeszt vagy az övsömört, és ezért vizsgálták az antivirális terápia hatását. Jelen áttekintés korábbi változatai azt találták, hogy a vírusellenes gyógyszerek önmagukban nem segítenek egy áltablettához képest, és kevésbé hatékonyak, mint a kortikoszteroidok önmagukban. A kortikoszteroidokkal kombinált vírusellenes kezeléssel kapcsolatos vizsgálatok azonban ellentmondásos eredményekre vezettek.

A tanulmány jellemzői

14 vizsgálatot azonosítottunk, amelyek 2.488, ismeretlen okú, enyhe, közepes vagy súlyos egyoldali Bell-féle bénulásban szenvedő résztvevőt vontak be. A résztvevők életkora 14 és 84 év között volt. A vizsgálatok az alábbiakat hasonlították össze:
- az antivirális gyógyszerek és a kortikoszteroidok kombinációját az önmagukban alkalmazott vagy placebóval kombinált kortikoszteroidokkal,
- az önmagukban alkalmazott vagy placebóval kombinált antivirális gyógyszereket a placebóval vagy a kezelés hiányával,
- az önmagukban alkalmazott vagy placebóval kombinált antivirális gyógyszereket az önmagukban alkalmazott vagy placebóval kombinált kortikoszteroid kezeléssel, vagy
- az antivirális gyógyszerek és a kortikoszteroidok kombinációját a placebóval vagy a kezelés hiányával.

A tanulmányok többségében nem adtak tájékoztatást a finanszírozásról. A fennmaradó vizsgálatok többsége részben közösségi finanszírozású volt, egy vizsgálatot pedig egy gyógyszeripari vállalat finanszírozott.

Tizenegy tanulmányban magas vagy bizonytalan volt az elfogultság kockázata, amely különböző tényezőkből eredt, amelyek szisztematikusan befolyásolhatják a vizsgálati eredményeket. Úgy döntöttünk, hogy következtetéseinket csak három, alacsonyabb torzítási kockázatú vizsgálat adataira alapozzuk.

A legfőbb eredmények és a bizonyítékok megbízhatósága

Az áttekintés kimutatta, hogy a Bell-féle bénulásból való részleges gyógyulás arányában lehet, hogy nincs egyértelmű különbség a vírusellenes gyógyszerek és a kortikoszteroidok kombinációjával történő kezelést követően a csak kortikoszteroidokkal történő kezeléshez képest. Ez az eredmény alacsony megbízhatóságú volt, és három vizsgálat adatain alapult, amelyekben 766, különböző súlyosságú Bell-féle bénulásban szenvedő személy vett részt. Kizártuk 10 olyan vizsgálat adatait, amelyekben több lehetséges torzítási forrás is volt. Ugyanakkor mérsékelten biztosak lehetünk abban, hogy a kombinált terápia csökkentette a Bell-féle bénulás hosszú távú hatásaival (túlzott szemkönnyezés vagy rendellenes arcmozgás) küzdő emberek számát a csak kortikoszteroidos kezeléshez képest.

Két vizsgálat adatai (98 résztvevő) azt mutatták, hogy a súlyos Bell-féle bénulásban (teljes vagy majdnem teljes arcbénulás) szenvedő személyek esetében a kombinált vírusellenes gyógyszerek és a kortikoszteroidok nem gyakoroltak egyértelmű hatást a gyógyulásra a csak kortikoszteroidos kezeléshez képest.

A kortikoszteroidok önmagukban hatékonyabbak voltak a részleges gyógyulás arányát illetően, mint a vírusellenes gyógyszerek önmagukban (667 résztvevő, 2 vizsgálat), a vírusellenes gyógyszerek és a kortikoszteroidok kombinációja hatékonyabb volt, mint a placebo vagy a kezelés hiánya (658 résztvevő, 2 vizsgálat), illetve nem volt egyértelmű előnye az önmagukban alkalmazott vírusellenes gyógyszereknek a placebóval szemben (658 résztvevő, 2 vizsgálat).

Bár két vizsgálat (656 résztvevő) adatai alapján nem találtunk egyértelmű különbséget a mellékhatások előfordulása tekintetében a vírusellenes gyógyszerekkel és kortikoszteroidokkal egyaránt, illetve a csak kortikoszteroidokkal kezelt személyek között, ez a bizonyíték túl kétséges ahhoz, hogy következtetéseket vonhassunk le.

A jövőben szükség lehet további, antivirális gyógyszerek összehasonlítására irányuló, Bell-féle bénulásban szenvedőkön végzett nagyobb vizsgálatokra.

Fordítási jegyzetek: 

A Közérthető Nyelvű Összefoglalás fordítását a Cochrane Magyarország végezte. Fordítók: Horváth Floransz Veronika, Kovács Attila, Dr. Sándor-Bajusz Kinga Amália. Amennyiben csatlakozna fordítóként munkacsoportunkhoz, vagy megosztaná észrevételeit, kérjük írjon a cochrane@pte.hu címre.

Tools
Information